9. Fejezet

Választás

  Leo szemszöge*

Láttam Andrea arcán a rémültséget, és féltem. Mit mondhatott neki az idegen? Mi történik itt?
Mikor a férfi eltávozott, furcsamód a sötét erdőbe, oda rohantam hozzá. 

-Mit mondod? Michaelre, hogy valami nagy baj van. - Mondtam neki halkan.
-Pontosan. Nagy baj van. Az angyalod megakart engem ölni. - csuklott el a hangja.
-Tessék? - vontam össze a szemöldököm.
-A vérfarkas sztori estélyén, az arkangyal felfogatta a vérfarkast, hogy öljön meg, mert így birtokában lehet valaminek ami az apámé, és nagyon fontos. - Nézett maga elé.
-Ez így volt? - kérdeztem.
-Az a férfi aki oda jött hozzám, ő a vérfarkas, de bontotta a szerződést, mert túl bonyolult a hold fia élet.
-Nem vagyunk biztonságban. - Nyögtem ki, és megragadtam kábult állapotából, és elindultam a "kijárat" fele. Szokásosan ráncigáltam, ennek oka az, hogy így szabályozhatom a mozgását, és felettébb szórakoztató ahogy erre reagál. De most nem tette. Csak tűrt némán..
Nem láttam sem Liot, sem Paulot, senki ismerős arcot. Csak egy kiáltást halottam:

LILIOM ELTŰNT!

-A vérfarkas volt! - rémült meg Andrea és lefagyott.
-El kell mennünk innen, értsd már meg. - Húztam rajta egyet, nem mozdult. Lábai gyökeret vertek.
-Jól vagytok srácok? - rohant oda hozzánk Paulo akinek arca tűzvörös volt az aggodalomtól, és a szesztől. - Nem láttátok Liot? Már fél órája nem látta senki, és a telefonszámát törölték erről a dimenzióról. - Hablatyolt.
-Nem, de tudjuk ki vihette el. - Feleltem. - Egy vérfarkas volt itt, az előbb.
-Igen, stimmelt egy idegen arca. Mondtam is a feleségemnek, hogy őt nem hívtuk meg, de nem foglalkoztam vele nagyon. Kellett volna. Én barom..
-Nekünk most azonnal el kell mennünk egy biztos helyre. - Zártam le nemtörődömségemet.
-Nem! - kiáltotta a gondolataiból ki tisztítódott Andrea. - Nem megyünk el innen amíg, nem keressük meg Liot. Csinálok egy nyomkövető rúnát, majd az segít. Elég információm van a
vérfarkasról.
-Szó sem lehet róla. Itt nem vagy biztonságban. - Mondtam rémülten.
-Segítünk Paulo. Mindent megteszek. - Mondta határozottan nem törődve velem, és szavaimon.
-Nos, mi lesz akkor? - nézett ránk furán.
-Ez. - Mondtam, és egyáltalán nem érzékelve a tetteimet, belevágtam öklömet a lány gyomrába.
Megőrültem...Fel kaptam hát össze görnyedt testét és futottam, el innen. Az intézetbe.

Fogtam egy varázstaxit amik az erdő szélén álltak sorba. Beraktam Andreát, és a sofőr két perc alatt már ott volt a Vatikán főterén. Odadobtam neki elég pénzt, és kiszálltunk a kocsiból.
Ezúttal nem futottam. Lépteim biztosak voltak, és határozottak.
Kinyitottam az ajtót, bezártam magam után. A hatalmas kapu ajtó zárai szép sorban zárultak be, mint a malom vitorlái mikor fújja a szél.
Felrohantam a lépcsőn, egyenesen be a szobámba. Lefektettem Andreát a kanapéra, és én eltűntem egy kis időre a dolgozószobában, gondolkozni.

Andrea morcos szemszöge*

 

 A párnák komfort érzettel öntöttek el. Nem tudtam pontosan mi történt, mikor  megláttam a mellettem ülő ideges Leot.

-Miért tetted? - kérdeztem tőle kómásan.
-Megakarnak ölni téged. Ha egy percnél tovább maradunk ott akkor ki tudja mi történik veled is. - Magyarázta.
-Liot elrabolták, nem fogod fel? - emeltem fel a hangom, már tudtam pontosan mi történt. - Te megütöttél!? - esett le. - Hogy merészelted a saját tanítványodat hasba vágni? Áu. - jutott eszembe, hogy még mindig rohadtul fáj.
Felültem a kanapéra, és pontosan belenéztem kék szemeibe.
-Megütöttél egy lányt. Ez a világ legundorítóbb dolga, ha egy fiú megüt egy lányt.
Undorodom tőled. - Jelentettem ki hidegen, fintorral arcomon.
-Nem volt más lehetőségem. Te már is Lio után eredtél volna. Nem is ismered annyira.
-Az lehet, de végre valaki barátja ként kezelt. Az egyetlen ismerőseim, RAJTAD kívül!
-Én itt vagyok neked. Nem kell több barát. Főleg nem tündér..
-Nekem nem kell olyan barát aki tiszta erőből megüt. Gyűlöllek. - Hisztiztem és elkezdtem a mellkasát ütni. Mintha hagyta volna, hogy feszültségemet levezessem, végül megszólalt.:
-Kérlek, ne mondj ilyet. Ez nem megoldás. Én. - Akadt meg. - Én csak jót akartam. Nem akartam, hogy fájjon. Kérlek értsd meg. Én. - Kezdte. - Én szeretlek, és megakarlak védeni minden rossztól. Minden bajtól, hogy örökké velem lehess. Mikor ma táncoltál abban a szürke Dior ruhába, akkor jöttem rá, hogy te vagy az a lány, akire eddig vártam, csak egyszerűen vak voltam, és öntelt. Csak magamra, és az érzéseimre gondoltam. Szükségem van rád, hogy mellettem legyél, hogy segíthessek árnyvadásszá válni. Ezek nem véletlenül lettek. Ezeket nem véletlenül érzem. Szerintem apád segített oda fent. És most, hogy Michael téged űz, nem mehetsz mellőlem. Én szeretnék a testőröd lenni, és szeretőd lenni egyszerre. - Fejezte be.
-Ne viccelődj már velem seggfej. - Mondtam, mire ő kiskutya szemekkel meredt rám, és kezdtem azt hinni, hogy e nagy kiömlése valós.
-Istenem.. - Rémültem meg. Hirtelen megcsörrent a telefonom.
Felkaptam a kanapé mellett lévő kis asztalról, és felvettem.
-Háló...Igen... Ne már, hogy nincs meg. Hát.. ő. - Néztem a vérvörös fejű Leora. - Nem tudom, hogy tudok e segíteni. Házi őrizetbe kerültem.. Rendben. Megteszem. Csók. - Tettem le.
-Nos? Elmész ugye segíteni? - mondta szomorúan. Megszakadt a szívem.
-Igen. Egy barátom bajban van, és nem ülök ölbetett kézzel, hátha egyszer megtalálják a hulláját a Trevi kút alján. Sajnálom. - Felugrottam telefonommal a kezembe,  minden erőmet bevetve, hogy Leo ne érjen utol. Rohantam az ajtóhoz. Persze ő mint mindig gyorsabb volt nálam.
-Nem mész sehova! - üvöltötte, és becsapta a kezeim előtt lévő ajtót.
-Engedj elmenni! Nem érdekel a hülye apai ösztönöd. S E G Í T E N E M   K E L L!!!! - és kirántottam magam, kezei szorításából, és elmenekültem. Hogy hova? Azt még magam sem tudom, de azt igen, hogy életre megharagítottam magam azzal az illetővel, aki az imént vallott nekem szívhez szorító szerelmet.