10. Fejezet

Sziasztook. Nos az előző fejezetnek nem volt akkora sikere mint az előtt kettőnek. Remélem nem vesztettem egy olvasót sem. Ez a rész különleges, nem hagyományos. Semmi köze a történethez. Ez csak egy plusz amiben megismerhetjük, hogy Liliom miért magányos herceg.
Remélem tetszeni fog.
xxx

Liliom krónikák

 

1346-ot írtunk. Anglia kezén III. Eduard állt. Éppen kezdetét vette a száz éves háború mikor egy Nottingham nevű városban éltem. A nevem ifj. Liliom lord Wayne. Nottingham hercege. És tündér vagyok. Eduárd király, harcba készül a francia Fülöp királlyal. Én csak egy Nottinghami herceg vagyok. Még is úgy készülök, a Crécyi csatára mint egy közember. Nem akarok menni. Nem akarok meghalni, most mikor tökéletes az életem.

Augusztus 23.

A királyi kastélyban a reggelek nagyon kellemesen teltek. A szobám keleti szárnya, ahol magam is aludtam, gyönyörű fénysugárban pompázott. Így minden reggel, mikor észleltem a napfényt arcomon, tudtam mennyi az idő.
Kinyitottam fény ittas szemeimet. Baldahinos ágyamban, vastag bársony takaró alatt feküdt életem értelme. Szerelmem Jane. Már egész kicsi korom óta ismertem. Aztán mikor elkezdődtek a háborúk, apám kérte, hogy vegyem feleségül. Kötelességből tettem, mert kérte a király, és azért mert szerettem. Ez ritka volt akkoriban. Nem érdek házasság volt. Nos gondolataimba merülve, néztem őt. Az életemet is feláldoztam volna érte, és, hogy örökké együtt lehessek vele. Mivel ő nem volt tündér mint én. Nem volt halhatatlan. Egyszer csak azon kapom magam: Teste aszott mint egy rohadt alma. Haja fakó mint egy cérnagombolyag. Nem tud szavakat formálni, ajkán keresztül, mert nincsen már foga. Ez megrémített. Már mozgott szemeim előtt. Nyújtózkodott egyet, és így szólt:
-Miért kell Lio fiúnak engem néznie? - nyitotta ki álomittas szemeit.
-Reggelente vágyom a csodákra. - mondtam sármosan, és egy csókot nyomtam ajkaira. Puha mint egy rózsabimbó a reggeli harmatban.
-Az lenne csoda, ha holnap nem kellene elmenned Normandiába. - mondta lehangoltan.
-Tudod, a kötelesség az örökké tart. Nem mondhatok a parancs ellen. Eduárd kivégeztetne, mint trónbitorló áruló. Apám is megmondta.
-Igen, igen apád megmondta. Első a haza, és utána jöhet az egyéb. - szakított meg. - A bölcs apádnak mindig igaza van. És mi lesz velem? Mi lesz a mi jövőnkkel?
-Az lesz a jövő. Idézem: A nagy király győzött a háborúban, immáron vége a viszálynak. A hős Lord Liliom tündérherceg vissza tért szeretett feleségéhez, és mára gyarapodó családjához.
-Csak szeretnéd, te kéjenc. - Kuncogott. - Bár, lehet terhes vagyok.
Elgondolkodtam válaszán, végül így szóltam: - Nincs ennél nagyobb öröm, mint mikor az apa megtudja, hogy lesz ki örökölje a nemesi címet.
-Bugyuta. - lökött meg, mire leestem az ágyról.
Feltámaszkodtam, és csupasz testemmel végig vonultam a szobán. Felvettem bordó szövet ingemet, és len nadrágomat, arany díszekkel ékesítve. Megigazítottam kusza fürtjeimet, és készen álltam apám elé lépni. Otthagyva a szobámba a kómás feleségemet. 

-Fiam. Készen állsz, életed első csatájára? - kérdezte apám, aki a kerek ebédlő asztalnál evett.
-Amit teszek, azt csak miattad teszem. Apám. - Mondtam gúnyosan.
-Jane nem örül neki mi? Pedig én csak jó szándékból, teszem amit teszek.
-Tudom. És tisztellek emiatt. Nem mondhatok a parancs ellen. - és elmentem.

Utolsó éjszakámat Jane kedvesemmel töltöttem. Reggel mikor kopogtak az ajtómon, jelezve itt az idő. Indulunk a hajóval Normandiába. Felkeltem, és gondolatok vettek kerül, öltözködés közben.
Nem akartam felkelteni kedvesemet. Most először aludt mélyen, mióta megtudta, hogy csatába készülök. Úgy terveztem egy búcsú levelet írok neki. Rossz döntésnek láttam, hogy felébresszem.

Kedves Jane!

Tudom mérges vagy, mert nem tudtunk elbúcsúzni rendesen egymástól. Hidd el jobb is. Jobb, mert nem szakadt meg így a szíved.
Mikor ezt a levelet olvasod, én már a Normand partokat fedezem fel, királyunk oldalán. Kérlek ne vedd el életedet, a hiányom miatt. Birkózz meg az itthoni teendőkkel. Tedd hercegnői kötelességeidet.
Egyet soha ne felejts el. Ha vége a háborúnak jön egy levél, amiben egy szál fehér rózsa lesz. Ez azt jelenti, kedvesed él, és hazatér.
Ha a levélben egy fekete szalag lesz, tudd soha nem térek haza.
Mindig szeretni foglak. Amíg élek, és a halálon túl is szeretni foglak örökkön örökké.

Ui.: Ha meghalok ne gyászolj. Menny férjhez, és legyen gyermeked. Tudom, hogy ez a vágyad. Isten áldjon szerelmem.                                        

                                                                                      Liliom Wayne

Elbúcsúztam apámtól, és az udvartartástól.
Követtem a többi katonát, és felszálltunk a KIRÁLYNŐ nevű hadi hajóra.
10 éjszakát töltöttünk a tengeren. Sokan meghaltak skorbutban. Eduárd maga vetette a tengerbe embereit. Több éjszaka beszéltem vele, szenvedéseimről, és az életemről. Egyik ittas pillanatomban még azt is elárultam neki, hogy tündér vagyok. Persze ő kinevetett.
Megérkeztünk Crécyi be. A franciák a völgy túloldalán vertek tanyát. Nem tudtak kilétünkről.
Hajnalban elindultunk a táborukat leverni. Íjjászaink profizmusával gyerekjáték volt győzni.
Fülöp röhejes amatőrséggel vezette seregét. Én a negyedik osztagban vettem részt, maga Eduárd mellett. Kard volt a fegyverem, de többen ágyúztak, alabárddal harcoltak. Én voltam negyedik kísérő lovagja. Magyarul testőr. És én maradtam csak életben. Fülöpnek csak pár ezer katonája maradt, a többiek mind odavesztek a sárban. A mi veszteségeink csupán 100 ember. Győzött az Anglikán nép, és a keresztény hadviselés.
Ezek után, nem engedtek minket haza. Eduárd követelése az volt, hogy hatoljunk be Franciaországba, és éljünk, alapítsunk gyarmatokat, ezzel is kezünk közé kapva a Franciákat.
Nem mehettem haza. Ez volt a törvény, és én nem szeghettem meg. És feleségem sem jöhetett ide. Így hát elküldtem neki a levelet. Benne egy fekete szalaggal. Ha az akkori hírek igazat mondtak, már az nap este felakasztotta magát a Nottinghami templom harangtornyában.
Megígértettem vele, hogy családot alapít. Összetörtem. Hónapokon át sírtam gyomorból, amíg csak jött könny a szememből. Csakis magamat hibáztattam. Lehet, hogy egy háborút megvívtunk, de én örökké magányos lettem.

Egy Provance-i kolostorba vonultam. 450 évre, a teljes magány és kín társaságában. A második világháborúban egy viharfelhős este, lebombázták a kolostort. Annyira féltem, féltem a gépek hangjától, a kommersz gondolkodástól. Végül erőt vettem, és vissza emigráltam Nagy Britanniába.
Vissza tértem Nottinghambe. Semmit, és senkit nem ismertem meg. Csak a templom nézett ki úgy mint akkor. Felmentem hát a torony legtetejére, véget vetni örökké tartó életemnek. Mikor egy fiatal élettel teli férfi kiáltott.

-Ki vagy te? Azonnal gyere le. Nem éri meg meghalni! Tudok jobb módszert a halálra.
-Nem tudok meghalni. Tündér vagyok. - nevettem.
-Én is. Gyere le eszmecserét váltani. - mondta.
-Gyere te.
-Hát jó. - és testéből előtörtek a pikkelyes szárnyak, amiket időtlen idők óta nem láttam.
-Paulo vagyok. A nagyapámat jöttem meglátogatni, a háború alkalmából. Utálom a fasisztákat.
-Az mi? - kérdeztem. - 1350 óta remeteként éltem. Lemaradtam pár évszázadról.
-Akarom tudni, miért? - kérdezte.
-Csak annyit, hogy én herceg voltam. - mondtam sejtelmesen egy mosolyt csalva arcomra.
-Az jó. Én is nemesi származású vagyok. A nagyapám a Wayne család egyetlen élő örököse.
-Ha tudnád ki vagyok, nem ezt mondanád.
-Miért? - kérdezte.
-Mert én II. Liliom Wayne vagyok. A Créyci csatában harcoltam II. Eduárd oldalán. A feleségem Jane von Wrighteen megölte magát. Itt. - mutattam a harangra. - Ezen a helyen miután megtudta, hogy meghaltam. Szomorú szerelmi szonett íródhatna belőle nem gondolod?
-Édes istenem. - hőkölt fel. - Te a testvérem vagy! - üvöltötte torka szakadtából. 

1943-2014

Minden évben elutaztunk egymáshoz. A hippi korszakban, én mentem az olasz vidékre, egy király Beatles koncert keretében. El sem hiszitek, de Paul Mccartney barátnője pont úgy nézet ki mint Jane, és kicsit sem érdeklődött irántam. Én visztont hónapokig, zaklattam, hogy hol a gyerek.
A 80's években Anglia tündökölt, a művészetekben. Együtt karácsonyoztunk londoni házamban, eldugva a világtól. A kilencvenes évek úgy eltűntek már a 21. században, hogy azt se tudtam hova nézzek. Így teltek az évek. A világ változott, az emberek meghaltak. De mi tovább maradtunk szépek, tündérek, és magányosak. Végül Paulo örök agglegény életéről lemondva, beadta a derekát. Én viszont azóta is csak Janeről álmodom. Ha tudnék a halottakkal beszélni, nem mintha nem próbáltam már számtalanszor kapcsolatot teremteni vele. Az csak handabanda.
Szóval, akkor azt mondanám neki. Sajnálom, hogy rosszul cselekedtem. Ha nem lettem volna gyáva szembenézni a törvénnyel, vissza tudtam volna menni hozzá. Sajnálom. Örökké üres lesz a szívem egy része, amit ő töltött be. Egy tündér aki örökké él, és örökké fáj a szíve..

Ennek a fejezetnek az adatai, pontos tudni valója, Wikipédia, szabad enciklopédia segített. Olvassátok, ha többet akartok tudni erről az időről. Történetről.