Kinek kellene, egy haldokló tündér? Senki? Senki sem cserél velem? Kár. Nagy kár...
Most, hogy a feje tetejére fordult a világ, már semmin sem lepődöm meg. Gonosz angyalok bosszúra szomjasan, törött szárnyú tündérek akiket elrabolnak, egy báty aki túl erős, hogy köddé váljon, egy lány aki most csöppent bele világomba, elfelejt mindent amit eddig tudott meg, napokra eltűnik, és hát a klávé. Velük nem lesz könnyű megbirkózni. De mindent szép sorjában...
Négy és fél nappal korábban*
Pár klávé tag segítségével behurcolták a raktárból a haldokló Liliomot. Micsoda név.. Ennyi erővel Rózsa is lehetne. Szóval, én ápolósdit fogok játszani. Elrendeztem a gyengélkedőn az ágyat amin Lio fog haldokolni. Kábé húsz perc múlva ide érnek. Vagy nem. Valaki berontott:
-Heronsdale hozd a gyógyszert, vagy az irónodat, vagy akármit! Percei vannak. - Mondta az öreg.
-Nos, rendben. - Elvettem az irónomat, de ők már köddé lettek, viszont itt hagyták a tündér fiút.
Az irón nem csak az árnyvadászokra hat, hanem ugyanúgy a többi árnylényre. Főleg a tündérekre. Kicsit felemeltem vértől ragadós testét, és pont szárnya tövére rajzoltam egy rúnát. Csodával határolt módon gyógyultak be pillanatok alatt. Újra összeforrtak szivárványtól csillogó pikkelyes szárnyai, mintha semmi sem történt volna. Viszont emberi teste véres maradt, sebektől terjengett továbbra is. És ájult maradt. Tudtam mi fogja felkelteni..
*****
Így hát vissza tértem a kórterembe egy frissen sütött Jamkenyérrel, és egy pohár bodzaszörppel.
Köztudott, hogy a tündérek nagyon édesszájúak. Bármit megesznek amiben cukor, vagy bármi édes van. Biztos örülni fog neki, hiszen éhes lehet...Csak ne legyen bunkó. Kérlek cuki legyen..Így hát letettem a poharat, és a kenyeret pontosan szuszogó orra elé nyomtam.
Persze ahogy gondoltam, kinyitotta szemeit, és azonnal beleharapott.
-Hmm. - Mormogta. - Istenem, de rég ettem ilyet. Már szinte nem is emlékszem az ízére. Nagyon finom. - Nézett rám. - Csak nem te csináltad? Te vagy Leo testvére? - kérdezte.
-Pontosan én. Az új ápolónőd, és szakácsod egyben. - Mutattam végig magamon, mire végig nézett csámcsogó pofával.
-Hmm. Johanna ugye? - Mondta ismét, mosollyal arcán.
-Igen így hívnak. Nem fájnak a sebek? - néztem rá.
-De, nagyon. Minden ütésre pontosan emlékszem.. Ööö. Asszem véres lett a huzat. - Mocorgott.
-Okés, akkor letörlőm a hátad. - Előbb megitattam a szerinte istenien édes bodzaszörppel. Utána fogtam az éjjeli szekrényen lévő edényt, amiben víz volt, és egy rongy. Még az érkezése előtt készítettem ki, ha túl nagy lenne a káosz testén.
Óvatosan felemeltem a hátát, ami sebektől, vértől ragacsosan tapadtak a fehér párnához. Finoman hozzáértem, bőréhez, mire összerázkódott, és felsziszegett.
-Ne haragudj. Nem akartam, hogy fájjon. - folytattam a tisztítást. Minél előbb kész annál jobb..
Már egészen tiszta volt, vértől mentes, csak a hegek piroslottak. Végre valamit kivehettem arcából, és esküszöm nem volt rossz. Sőt.. Végig mértem, mire megállt bennem az ütő.
-Meztelen vagy? - kérdeztem.
-Nem. - Mosolygott kajánul. - Van rajtam gatya. Megnézed? - nevetett.
Arcom vöröslött mint egy paradicsom. Zavaromba hátratűrtem a hajam és leültem mellé.
-Nos akkor nincs gond. - Motyogtam.
Ő is elvörösödött.. Így két kínosan hallgató fiatal lélek volt egymás mellett.
-Van barátod? - kérdezte.
-Hmm? - fagytam le.
-Tudod. Egy erős férfi, aki mindig segít ha bajban vagy. És még jól is néz ki. Akibe szerelmes is lehetsz. - Viccelődött. Valószínű nem értettem a poént..
-Hmm?
-Szóval nincs. - Szűrte le gyorsan.
-Nem mintha szükségem lenne rá. A szerelem rossz. Fölösleges dolog. - Húztam fel magam kérdésén, hol ott örülnöm kellett volna.. -Tudod, nekem nincs szükségem férfiakra. Eleget bántottak már. - Kezdtem hangosabban beszélni, de még mindig vágytól lázas szemeibe bámultam.
-Miért? Folytasd. - Mintha direkt hergelne.
-Miért? Azt kérdezed miért? Nem tudom, te hogy vagy vele de minden teher az én vállamra nehezedett az elmúlt napokban. Minden egyes dolog ami történik, az az én vállamra nehezedik. Teljesen egyedül vezetem az intézetet, segítség nélkül. Még csak tizenkilenc éves vagyok. A klávé egy ujját sem mozdítja hogy segítsen nekem. És már nem bírom. Tudod miért? Mik miatt? A rohadt életbe, a testvérem eltűnt, és a klávé nem tesz semmit. Tudod milyen érzés ez nekem? A szív egy részét elszakítják. És annyira szorít, éget, hogy nem bírod tovább. Haldoklom belülről. Úgy kelni fel, hogy nem tudom hol van. Egész reggel sírtam. Patakokban folytak a kiszáradt könnycsatornáimból a könnyek. Sosem sírok, de ez. Megőrülök, hogy össze van kötve a kezem. Hát elküldtek a francba.. Szerinted milyen érzés volt a bátyádnak mikor eltűntél? Andrea is azért rohant a vesztébe, mert annyira megsajnálta őt. Neki akart segíteni, hogy megtaláljon, csak ő nem tudta milyen csapdába esik bele. Nem tudhatta, hogy ez lesz. Nem tudja milyen egy testvért elveszíteni. Nem tudta mi lehet a következménye, és nézd meg most. Az én bátyám eltűnt, és lehet, hogy sosem látom többé. A segítség miatt... Talán sosem nézhetek a szemébe. Nem ölelhetem meg.. És a férfiak.. Legszívesebben vissza mennék a múltba, hogy Éva bordájából csinálja meg Isten Ádámot. Akkor talán nem lenne ez. - Sóhajtottam egyet monológom után.
-Nem tudhatod. - Szólalt meg. - Talán ugyan ez lenne mint most.
-Nem tudom mit fogok csinálni. Mindenem sajog, és fáj. Minden ami történik az rossz, fájdalmat okoz. Mikor lesz jó végre minden? - néztem szemébe.
-Ez is rossz? - hirtelen előrehajolt, és szájon csókolt. Miért csinálta? Nem rossz pasi, de a viccei. Azok szörnyűek, és amúgy sem kellene most szerelmesnek lennem. Főleg most nem.Vissza csókoltam, kiszáradt, viszont bodzától édes ajkait. Mikor szétváltunk, megszólaltam:
-Ezt miért kaptam? - kérdeztem.
-Valahogy el kellett hallgathatni. - Mosolygott rám. Felém nyúlt, és hátratűrte szemembe lógó hajamat. - Tudod nagyon emlékeztetsz valakire. Ő neki is szíve/ügye volt a női sors.
De az nagyon régen volt már. Talán nem is volt igaz. - komorodott el.
-Biztos, csodás nő lehetett. - Mosolyogtam.
-Honnan veszed, hogy nő? - kérdezte.
-Lehet, hogy utálom a férfiakat, de ismerem őket. Mint a tenyeremet. -Kuncogtam fel.
-Engem, hogy ismertél meg?
-Hmmm. - Mosolyogtam. - Az biztos, hogy mi még találkozunk. És nem itt. - Kacsintottam rá.
-Bodza az asztalon, kaját meg varázsolj magadnak! - Felkaptam az irónomat, és elindultam az ajt..-
-Hé! Itt hagysz engem? - kiabálta. Vissza néztem rá.
-Bocs! Fontos tenni valóm van! Seggbe kell rúgnom néhány öreg árnyvadászt!
Halottam nevetését, mire én is elnevettem magam. Nem tudom, hogy sikerül e. Nem tudom, hogy menni fog, de az biztos. Eljött az én időm. Nincs aki segítsen, vagy pátyolgasson. Kell egy barát, hogy vissza szerezzük az elvesztett szívemet. A bátyámat. Megígérem nektek, hogy a klávé örökre megjegyzi a Johanna Heronsdale nevet..Kerüljön bármibe..
Sziasztok!!! :) Nos megjött az új fejezet. Nagyon sajnálom, hogy késett, de hála a technika ördögének kitöröltem ennek a résznek az elődjét. Klasszisokkal jobb lett az előző, de hagyjuk is.
(Aki béna az béna)
Szóval, ez is egy ilyen cselekménykésleltetős rész volt. Remélem akik eddig nem szerették Johannát azok most megszerették, akik eddig is szerették, most örülnek, hogy még jobban szeretik. :D
Nem tudom, észrevettétek e, de a design egy kicsit átalakult. Hála a facebook hatalmának, mára már tudok fejlécet csinálni. Sajnos sokan szólták le az előzőt, így hát úgy döntöttem én csinálok egy nekem tetszőt. ez kapcsán raktam ki egy szavazást. Kérlek titeket SZAVAZZATOK !!
Nagyon hálás lennék érte. Na nem is zavarok!
xoxo Sonja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése