2. Fejezet

Álomháború

Andrea álma*

Egy templomba vagyok. A hideg levegő vegyül a cigaretta füstjével. Számat teleissza a furcsa íz.
Beljebb megyek. Apám egy padnál ül és a misét hallgatja. Oda ülök mellé és halkan hozzá szólok.
-Apa. Miért nem mesélted, hogy a varázspor tényleg létezik.? És, hogy az árnyvadászokat tanítottad.?
Kinyitja a szemét és hozzám szól: - Azért édes lányom, mert tudtam, hogy pár éven belül meghalok. Ha ezzel a súllyal nehezítettelek, nem tudtál volna megbirkózni a tudattal. Nagyon nehéz volt egyedül felnevelni téged. Könnyebb volt így esténként mesélni minden ilyenről, hisz azt hitted csak mese. - Mondja.
-Nem értem egy szavadat se. - nézek rá.
-A lényeg - kezdi, - hogy nem akartam,hogy tudd léteznek a varázs lények. Tudtam, hogy imádnád, de nem tudnál megbirkózni, és akár a sötét lények is elkaphattak volna. Bármit tehettek volna veled.
Így tovább élted az életed a rokonoknál. Utána meg Rómába költöztél és megálltál a saját lábadon.
-És mi van Leo-val? Őt csak az iskolából ismered? - kérdezem
-Bejön mi? - néz rám a régi élettel teli mosolyával.
-Nem tudom. Tegnap este elmenekült tőlem. Az biztos,hogy vonzódom hozzá. Olyan ..mágikus. - keresem a szavakat.
-Vigyázz vele. A külső nem minden. Bonyolult lélek. Sosem értettem, és szerintem te sem fogod, de biztos ha valakihez közel áll akkor azért bármit megtenne. Csodálkoztam is a viselkedésén.
Rég nem tett árnyvadász ilyet....Szóba állt egy emberrel.
-Szóval akkor hozzám közel állhat?
-Fogalmam sincs, de kötődhet hozzád. Keresd meg és tisztázzad az érzéseidet. Tudj meg róla többet.
Már most jobban örülnék ha őt szeretnéd mint a mostani barátodat. Semmire se méltó. Dobd ki. - Mondta fanyarul.
-Valóban? Miért mondja mindenki,hogy idegesítő és nem illik hozzám?
-Mert ez az igazság. - és feláll.
A pap éppen abba hagyta a recsitálást, mire egy keresztet vetett apám elé. Két vaskos férfi csapja be a hátsó gyóntató fülkét és ordítva ragadják meg az apámat.
És elkezdik...
JÉZUSOM MIT CSINÁLNAK??
Leöntik szentelt vízzel és apám sistereg...Akár...Egy Vámpír.
-Mit művelneeeek?? - ordítom.
-Apád már nem az, aki volt. - Szól a pap, aki még mindig szentelt vizet suhint apámra.
-Ő nem vámpír. Csak egy árnyvadász tanító. - Üvöltöm és próbálom az egyik fekete hajú nagydarab férfit felrúgni. Hirtelen valami furcsa mondat csúszik ki a számon. Nem emberi nyelv  még soha nem halottam ilyen félét. És apám meghal.
-Szép volt Andrea. - Szól a fekete hajú férfi. - Megölted a saját apádat.

És felébredtem*

-Jaj, csak álmodtam. - Sóhajtottam egyet, és ránéztem az ébresztő órámra.
A tegnap este nem csak sokkolt, hanem kíváncsivá is tett nagyon. Vajon látom még a fiút?
Asztalkámon láttam, hogy az este nem volt álom. Ott volt a kulcsa. Amivel a bőrömbe égette a jelet. Ránéztem a kezemre, és még mindig ott volt, halványan, de ott volt.
Felöltöztem a melós ruhámba, reggeliztem és fogat mostam. Felhívtam Justint, hogy eltudna e jönni ma a könyvtárba mert beszélnem kell vele.
-Bocsi, ma megyünk istentiszteletre. Nem leszek itthon, majd kedden beszélünk. Sajnálom, szeretlek. - És letette.
-Na kösz. - Néztem a telefonommal farkas szemet.
Elindultam hát dolgozni. Éppen a Veni sugárúton voltam, mikor megláttam a kocsmát ahol tegnap este voltunk. Átmentem a zebrán, és bejárati ajtón át mentem az épületbe.
-Segíthetek? - Kérdezte tőlem, a rám néző pultos.
-Szia, őőő..a futárt keresem Leonardo Heronsdale-t. Nincs itt véletlenül?
-Hát nem tudom. Ma még nem láttam de szerintem lent van az alaksorban. Menny csak nyugodtan. Le a  lépcsőn és balra a folyosón megtalálod. Sok a doboz. - Mosolygott.
-Nagyon szépen köszönöm. - Elindultam hát a lépcsőn.
Nem találtam sehol őt, de egy nagy, hatalmas ajtó volt egy eldugott sarokban. Kábé két méteres lehetett. Bekopogtam, nem jött válasz. - Ez is a raktár része? - kiabáltam, de nem válaszolt senki.
Benyitottam hát. Ahogy beléptem olyan sötét félhomály borította el a szememet, hogy nem láttam semmit. Beljebb léptem a tér felé, és hol találtam magam??
Egy templomban. - Ez meg, hogy az istenbe lehetséges? - tátottam el számat.
-Nem isten csinálta az épületet, hanem az árnyvadászok. - Mondta egy felém közeledő lány. Fekete haja lazán hullott vállaira. Hatalmas, feketére festett szemei rám meredtek.

-Te ki vagy? - rémültem meg.
-Leo húga. Őt keresed ugye? - nézett rám kíváncsian.
-Hát...Valami olyasmi. Sok mindent kell még megbeszélnünk. Tegnap fenekestül felforgatta az életemet. Furcsa, milyen gyorsan történt, de így volt. Teljes látszatában. - Pirultam el.
-Az nagy kár, mert nem akar látni. Mesélt rólad, és a tegnap estéről. Hogy mennyire megijedt tőled, és a butaságaidtól. Hogy te vagy Mr. Romano lánya. Nagyon szerette azt a férfit. - Vett egy megvető pillantást rám. - De nem így képzeltelek el. Nem tudom mi igézte meg Leo-t mert, hogy te nem vagy bombázó az tuti. És ő általában bombázókra hajt. Amúgy meg Johanna vagyok. - És megölelt. Furcsa, de megölelt..
-Ezt most miért kaptam? Hisz az előbb szóltál le.! - akadtam ki.
-Szóljak Leonak vagy elkísérjelek hozzá? Ja, amúgy ez a Vatikáni intézet. Varázslat védi az egész épületet, amitől a raktárban nem lehet látni. - Mondta fittyet hányva.
-Jézusom. - Esett le az állam. - Csodálatos, az egész.
-Mondtam. Nem Jézus csak árnyvadászok. És, igen, az. Na gyere. - És megfogta kezemet, majd húzott maga után.
Felmentünk egy hatalmas lépcsőn, aztán egy könyvtáron keresztül, végül egy kondi terem féleségbe értünk Johannával. Átlag léptei olyanok voltak nekem mint a maratoni futás. Kábé egy fejjel lehetett magasabb nálam. Nehéz volt tempója, az biztos. Szerintem Swarcikat eszik reggelire.
- Itt is vagyunk. - Nyitotta ki az ajtót, ahol Leo éppen egy kardot csiszolt. Az ajtón keresztül láttam szőke haját csillogni a lámpa fényben. Nem hittem, volna, hogy újra láthatom.
-Kösz. Tényleg,mindent. - És beléptem, becsukva mögöttem az ajtót....