16. Fejezet

Sziasztok! 

Végre megszültem az új részt. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és ezzel együtt az új deisgn, ami szerintem végre megtalálta méltó helyét. Egy rossz szó sem lehet rá. Tényleg eddig ez a legjobb. Nekem ez a véleményem, és az anyukámnak. :P

Vágjunk a közepébe...

xxx

Szemben a széllel

Tudtam, hogy nem lesz könnyű egy csapatnyi embernek szembeszállnia Michaelel. De, hogy ennyire könnyű legyen megtalálni?.....

-A legfontosabb, hogy megtaláljuk, vagy ha úgy történik elvegyük az angyaltól Leot. Lehet, hogy a mennyből jött, de ő nem az akinek mondja magát. Gonosz, és bármit megtenne a tulajdonáért.  - Magyarázta Johanna nekünk, amíg a templomhoz közeledtünk.
Egy főtéren állt a templom, ami előtt hatalmas vaskapu tornyosult, nagy oroszlánokkal oldalain. Ha nem tudjuk, hogy Magyarországon vagyunk simán elment volna akár egy római katolikus templomnak Rómában. Ezen is látszott, a város régen a Rómaiak keze alatt állt. Nem csoda, hogy a keresztény hitből álló jelenések könyve akkoriban úgy terjedt mint a pestis. Gyönyörű hófehér falait megvilágította a hajnali napfény. Csodásan nézett ki. Mire meghalok, profi templom tudós leszek...
-Egyáltalán megéri rátámadni? - kérdezte a cseppet sem nyugodt Paulo.
-Nem fogod tudni elpusztítani, de megsebezni igenis lehet. Mindenkinek van gyenge pontja. - Mondta sejtelmesen Johanna.
-Nincsen, lányom. - Ezúttal nagyapja szólalt meg, aki átvette unokája vezetését, és előre ment. -
Az angyalok elpusztíthatatlanok. Egyedül a kard tudja megsemmisíteni őket. Több dologról nem tudunk.
-A kard biztos nem lesz nála. Az emlék téves volt, vagyis nem téves, csak már nincs ott. - Állapítottam meg hangosan. - Csak az a kérdés, Leonardo is ott lesz e?
-És úgy, hogy nem mosták át az agyát. - Johanna kínosan felnevetett.
-Ezt nem tudhatjuk. Készítsétek elő a fegyvereiteket. Ethan, te itt maradsz. Nem jöhetsz szentelt helyre. Őrködj, hogy senki, és semmi nem menjen se be, se ki.
-Rendben tata. - Vicsorgott, végül teste pillanatok alatt átváltozott a korábban általam látott fehér - ezüstös szőrű farkassá.

 Így hát az egyetlen klávé taggal előre indultunk a templomba. A látvány úgy mint kívülről, belül sem volt különleges. Én már jártam itt. Lucius rám nézett, és karomat pontosan az oltár, és a csillár közé emeltem. Ott kellett volna lennie. Vagyis Michaelék azt hitték. Bólintottam egy nemet, és fejemmel a baloldalt az oltár mellett lévő sírkamrára néztem, ezzel jelezve a kard arra van.
-Johanna, én, és Andrea balra megyünk. - Suttogta Lucius. A két árnyvadász, és Paulo vették az adást. Paulo kitárta tündér szárnyait, és elkezdte figyelni a terepet, hátha mozgást észlel.
Hirtelen a hatalmas bejárati ajtó bezárult, mire Johanna és én összerázkódtunk ijedtünkben.
Lépteket halottunk a hátsó sorokból. Mindenki odakapta fejét. Igen ott volt ő.. És ő is.. Teljes pompában. Mind a ketten szőkén, és fekete bőrkabátban. Mintha apját, és fiát láttam volna. Ha vagy még Isten, kérlek rá, hogy NE! Ne legyen megigézve. Álljon ellent a földre szállt ördögnek..
Én... Én szeretem őt. És ha győzünk, biztosan el is mondom ezt neki.

-Nos, nos. - Mondta egy félmosollyal arcán Michael. - Jó újra látni téged kislány. Azt hittem, már sosem jössz utánunk. Eltartott egy darabig míg idevonszoltad magad. Látom segített az emlékezésben a klávé. - Biccentett Lucias felé. - Mi a baj? Csak nem elvitte a cica a nyelved? - Jött közelebb. Pontosan arcomtól két centire. Éreztem ismét a földöntúli illatát. Mereven tartottam magam, és próbáltam Leora nézni, hogy mi is játszódhat le benne, hogy ezt látja. Pontosan amit vártam. Keserű szomorúságot láttam rajta. Szóval nincs megigézve. Tudja, hol van és mit fog csinálni.
-Nem miattad jöttem patkány. - Köptem lábaira. - Elviszem ami engem illet. Mi az, talán nem volt elég tiszta az emlékem? - Visszanyal a fagyi...
-Okos. - Mosolygott. - Úgy látom kár volt meghagyni téged. Azonnal meg kellett volna öljelek. - Leonak ökölbe szorultak kezei. - Kínokkal teli halált szánhattam volna neked kislány. Ahogy apád is meghalt. Nagy fájdalmakkal. - Ismét közeledett arcomhoz. Ajkaink szinte összeértek. Végül megszólaltam egészen halkan, szinte senki sem hallhatta csak Michael.
-Mossst! - suttogtam.
Leguggoltam, és vártam, hogy Johanna mint egy harci amazon rávetődjön az angyalra. Pengéjét belevájta testébe, amire obszidián volt égetve. A könyvekben ismert egyetlen angyalerő gyengítő.
Michael elgyengülten görnyedt a kard alatt, arcán még mindig mosoly éktelenkedett.
Most, hogy Johanna lefoglalta őt, nekem kellett jönnöm. Nekiiramodtam hát, a baloldali kriptához. A többiek miután lementem oda kellett volna állniuk, hogy senki se jöjjön le. Viszont nem számoltak egy valakivel. Leo is lefutott velem...

Lerohantam a lépcsőkön. Még hallottam ahogy kiáltanak valamit. És azt is hallottam, hogy nem sikerült szólóban akcióznom. Éppen megfordítottam fejemet, láttam mögöttem jön, és cseppet sem akart utolérni. Futottam, és lihegtem. Akár egy tréning a belvárosban...
-Nem kell ilyen gyorsan menned. Csak mi vagyunk itt. - Füleltem szelíd hangját. Gyönyörű papírra komponált dal volt füleimnek.
Nem válaszoltam neki. Éreztem, hogy elmosolyodik makacsságomon.
Befordultam egy jobb kanyarban, ahol nem tudtam, de lépcső volt. Kis híján leborultam, de éreztem jó helyen vagyok.
Tovább rohantam, még mindig a szellemként viselkedő Leonardo előtt.
Egyenesen a lépcsőtől volt a sír amit kerestem. Megtorpantam, most már végleg.
Márvány. Az egész sír márvány...
-Segítesz? - néztem most először szemeibe.
-Igen. De mond csak mire kell, neked egy sír? - kérdezte.
-A kard van benne. Ez Uriel a hét főangyal egyikének a jelképes sírja. Valami szent van benne eltemetve, azt már nem tudom ki, de a kard. - Mutattam a sírra. - Ott van bent vele együtt. És csak arra vár, hogy belevágódjon gazdája testébe. Így győzhetjük, csak le őt.
-Biztos, hogy jó megoldás megölni? Elvégre az égből jött. Lehet. - Fogta meg gyengéden kezeimet. - Lehet, hogy maga Lucifer állna bosszút rajtunk, és az egész árnyvilágon.
-Mindig a bosszú. - Forgattam szemeimet, és elhúztam kezeimet kezéből. - A világ egyre több a bosszú éhes lényekkel, vagy legyenek emberek. Teljesen hatalmuk alá keríti őket, míg végül saját maguk csapdájába esnek. Ezt nem bosszúból teszi Mihály, hanem teljes becsvágyból. Azért, mert ki lett tagadva fentről. - Mutattam az ég felé, de csak szürke kő plafont lehetett látni.
-Mióta lettél ennyire okos? - szemei boldogságban úsztak. 
-Volt elég időm, hogy ne csak a tévét nézzem amíg nem voltál velünk.
-Hmmm. - Mormogta, és egy csókra készült, de én elléptem mellőle, és kértem, segítsen.
Elhúztuk a koporsó tetejét. Egy megaszott testen pihent a kard. A kard amiről oly sokat beszéltek.
Letöröltem markolatát, és lassan megpróbáltam felemelni. Életemben nem fogtam ilyen nehéz nehézfémet. Akár húsz kiló is lehetett.
-Nem. Nem kell a segítséged. Ezt egyedül csinálom. - Mondtam ridegen.

*****

Mikor vissza értünk, már nem volt obszidián itta szeráfpenge, sem megsebzett Michael.
-Andrea. Nem tehettem semmit! - Kiabálta Johanna nyálával fröcsögősen. Sírt.. - A sebe begyógyult pár perc után, és megakart ölni. - Üvöltött. - Kiakarta venni a kezemből a pengét, hogy belém szúrja, és ekkor. - Édes istenem, hogy zokog. - Megölte Paulot. Csak engem akart megvédeni. NEEEE! - Üvöltötte ismét, most már láttam ki fölé hajolt. Ő volt az.. Vértől tocsogóan.
-Mi lesz Liliommal? - Kiabálta.
Nem tudtam, a gyászra figyelni, mert az angyal ismét vissza tért...
-Annyira ostobák vagyok. - Jelentette ki félszegen, miközben haladt felénk. Az emeleti orgonától jött le.. Repülve, szárnyak nélkül. Akár egy szellem. - Bugyuták! - ordította.
-Több szinonima nem jutott eszedbe? - néztem rá megvetően.
-Hmm. Javult a nyelvezeted kislány. Csak nem leckét kaptál? - mosolygott vadul Leora.
-Nem. Te szánalmas földöntúli lény, vagy legyél földi. Nekem mindegy. - Morogtam, és éreztem, szívem egyre gyorsabban ver. - Csak végre húzz el, és hagyj minket békén örökre!

Előhúztam hátam mögül a kardot, és lesuhintottam rá...