5. Fejezet

  Remények

 

Egész nap a városban futkároztunk. Hol az angyalok hídján, hol a Kolosszeum környékén. Már a tüdőmet is kiköptem, mikor ő még mindig fitt, és tökéletes volt. Pedig ugyanannyit futottunk.
Végül hazarohantam, és átöltöztem az "uzsonnára"

  *****

   -Figyelj nekem ehhez semmi kedvem sincs. - Mondtam Leonak akinek az volt a terve, hogy oda menjünk, két idegen varázslényhez. Éppen vacsoráztak mikor egyre közeledtünk hozzájuk. Valami zöld hínárt ehettek, tenger gyümölcsével. Nem éppen étvágygerjesztő látvány volt.
-Dehogynem. Hidd el ha legyőzöd a félelmed akkor minden sokkal könnyebb lesz majd később. - súgta fülembe. - Indulás. - És kigombolta a farmeringem  legfelső gombját, hátha a melleimre vágynak, így vacsora közben... -.-  Oda tolt az asztalukhoz. Leo krákogott egyet mire a két fiatal férfi ránk néztek. Ledöbbenve. Bámulva a melleimet...
-Segíthetünk valamiben? - néztek ránk.
Az egyik férfi aki bal oldalt ült, alacsony és sötét barna hajú, barna szemű volt. Egy szerintem selyemből készült lila zakót viselt fekete csokornyakkendővel, ha nem lett volna mély basszus hangja azt hinnénk, hogy meleg, de nem. Jobb kezén egy ezüst lánc volt, ami hangosan csörömpölt ha a poharáért nyúlt. Valami családi örökség lehet mert a medál pontosan a múltszázadot idézte.
Haja enyhén be volt zselézve, de nem  igénytelenül belekenve mint az olasz férfiak hordják.
Ezért is gondoltam, hogy ő biztos nem olasz.

Lio Wayne

 

A másiknak idősebb tekintete volt. Szemei elárulták nekem, hogy nem szívesen lát minket itt, és, hogy megzavartuk valami nagyon fontos dologban őket. Hosszabb és göndörebb volt a haja. Hanyag stílusa teljesen ellentéte volt a másik férfinak. Borostája zavaróan sercegett kezei alatt, amikor hozzáért és megvakarta az állát. Bőrdzseki és szürke kapucnis pulcsi volt rajta.

Paulo Wayne

-Csak szeretnénk ismerkedni veletek. - Mondtam megilletődve, mert Leo teljesen lefagyott.
-Hát elég sivár lehet az életed kislány. - Mondta az utóbbi férfi. - Miért nem mész a barátoddal játszadozni, úgy tudtok ismerkedni nem?
-Nem vagyok a barátja. - Mondta Leo. - Csak azért jöttünk, mert szeretném ha a tanítványom tudná milyenek az igazi tündérek. - Esett le az állam. Szóval azért nézett úgy rájuk..
-Honnan gondolod, hogy azok vagyunk? - Kérdezte a férfi.
-Érzem, az aszott virág illatotokat amit férfi parfümmel vegyítetek. Elég büdös nem de bár? - Mondta gúnyosan. Néha elsüllyednék szégyenemben miatta.
-Mi vagy te? - kérdezte a másik.
-Árnyvadász, és a kislány is árnyvadász. - Mondta Leonardo.
-Pimasz vagy, árnyvadász. Hozzatok ide két széket és akkor mesélünk. Ja, és neked sincs jobb illatod fiacskám. Férfi pacsuli és vér szaga, áááá! Nem hinném, hogy mi rémesebbek lehetünk nálad. - Odébb léptünk és két széket vettünk el egy asztaltól, a pincérek kissé megbámultak, mit számít?
-Most mit akarsz csinálni? - súgtam oda neki gyorsan.
-Majd meglátod. Bízz bennem. Az első árnylények akikkel találkozol. Hát nem csodás? - és elvette a széket amit én vittem. Kezünk megint összeért, és megint beleborzongtam ahogy először is történt velünk. Azon az ominózus estén.

-Mit akartok tudni? Hogy ki vagyok? Miért eszünk ilyen kaját? Szeretők vagyunk e? - Sorolta.
-Ööö. Nos. - Kezdte Leo.
-Nem. Nem vagyunk melegek. Miért hiszi ezt mindenki? Jézus. - Néztek egymásra.
-Ő az unokatestvérem, és én Liliom Wayne vagyok, de nevezzetek inkább Lionak, azt jobban szeretem. - Kezet fogott velünk a karkötős pasas.
-Én Leonardo Heronsdale vagyok és ő Andrea Romano. Mindketten árnyvadászok vagyunk. Ő ultra kezdő. Mínuszegyről  indult, míg én már tapasztalt profi vagyok. - Mondta.
-És ultra egoista. Mellesleg igaza van. - Nevettem kínomban.
-Milyen édesek. - Mondta a göndörke. - Én Paulo Wayne vagyok. Én is tündér vagyok, bár nem annyira menő mint az öcsém.
-Ezt, hogy érted? - kérdeztem.
-Ő Anglia főtündér hercege. - Magyarázta nekem, kissé éllel a hangjában.
-Nos, így valahogy. És Paulo az én megnősülő unokatestvérem, aki itt él Rómában hosszú idők óta. Végre beköti azt a hatalmas fejét. - És meg barackozta a fejét ahogy szokták a testvérek.(Gondolom).
-Héé. Amúgy ezt miért kellet elmondanod? Ez titok volt. Úgy tagadhatok pár évet, basszus.
-Ti nagyon jó fejek vagytok. - Állapítottam meg gondolatomat hangosan.
-Te meg beszari. - Mondta Paulo. - De jók az ikreid.
-Nem is. - Hisztiztem.
-Eltaláltad. Elég nehéz eset szegényke. - Karolt át Leo.
-Hagyjál köcsög. - Rántottam el a kezét. - Inkább mesélj még Lio. Haha Lio és Leo. Majdnem név tesók vagytok. - Bohóckodtam de egyikőjük se értékelte. Manapság egy nőnek nem lehetnek jó viccei..
-Szóval kábé négy napja érkeztem meg a városba, hogy bátyámmal lehessek. Maga az esküvő csak egy hónap múlva lesz. Ráérek még körülnézni. Ismerkedni az itteni lényekkel, ételekkel, kultúrával. Vacsorázgatni egy puccos étteremben, meg ilyen programokkal.
-Nincs senki akivel megoszthatnád ezt mind? - faggatóztam.
-Nem igazán. - Halkult el. - Vagyis volt, de annak már jó ideje vége.
-A szerelem nehéz. - Sóhajtottam egyet, mire furcsán rám néztek mind hárman. - Nyugi. Csak nő vagyok, és ezek minden napos sóhajtások. - Mondtam.
-Nekem is szoktak lenni. Ezek, a miért nincs most velem, és szeret örökké. - Magyarázta Lio. Ránézett a telefonjára és elcsodálkozott.
-Már nyolc óra? - akadt ki. - Pal nekünk már fél órája a szalonba kéne lennünk. Ma vesszük meg az öltönyöket meg a fátylat Antonellának. Teljesen ki lesz akadva. - Felállt az asztaltól, és oda ment a pincérhez fizetni, mire Paulo is felállt és elnézést kért.
-Szerintem mi is menjünk. - Jelentettem ki Leonak.
-Rendben. Indulás. - Mondta.

Odaléptünk hozzájuk és együtt elindultunk a bejárati ajtóhoz. Kint elég hűvös volt már, és a lámpák halvány sárgán fénylettek. Mint egy régi mozi filmbe lettünk volna.
-Nekünk most kelet fele kell mennünk. - Magyarázták.
-Hát jó. Örültünk, hogy megismertünk titeket. Ha esetleg az esküvő előtt nem futnánk össze. Hát sok boldogságot. - Mondta komolyan Leo. Meg is lepett...
-Bizony. - Intettem szivélyesen.
-Hidd el még látni fogtok minket. - Intett Paulo és elindultak a keleti sugárút felé, mi utunk ellentétében.
-Metrózunk? - néztem rá.
-Dehogy is, utálok metrózni. Még szép, hogy varázsolunk. - Mondta.
-Én szeretek. - És megfogtam a kezét. Leo egy igét vetett be és egy pillanat alatt már a házam előtt voltunk. - Hát te honnan tudtad, hogy itt lakom? Ja, hát igen aki egyszer már belopózott a házamba..
-Ügyes vagyok. - Mondta egy önelégült mosollyal. Hogy nem szakad le ilyenkor a pofájáról a bőr..
Felléptünk az ajtóhoz, és egymás szemébe néztünk. Megtorpantam a látványtól. Ismét sokkoltak szemei.
-Hát akkor jó éjt. - Lábujjhegyre álltam, és a jobb arccsontjára adtam egy puszit. Nem ellenkezett, de teljesen megfeszült a teste, mintha fertőző lennék. Kirázott a hideg, reagálásától.
-Neked is, és vigyázz az álmokkal. Apád sosem lehetett vámpír. - Magyarázta.
-Nem akarom tudni, hogy honnan tudtad. - Fogtam fejem. Kinyitottam az ajtót és még egyszer vissza néztem rá. Szőke haja a sötétségben egészen barnának hatott. És a kék szemei. Jaj, azok a szemek mint a sólyom úgy néztek le rám. Mintha éppen most csapna le áldozatára. - Ja és köszi az estét. Tényleg jó volt bátornak lenni és ismerkedni nem gondoltam volna, hogy valaha is találkozok egy étteremben tündérekkel. Ráadásul ilyen jó fej tündérekkel, szárnyak nélkül.
-Sziv. - Mielőtt mondta volna becsaptam az ajtót jelezve nem vagyok rá kíváncsi amit mond Végre egy kicsit elmosolyogtam magam, mert elképzeltem milyen fejet vághatott....