Sziasztok! :) Bocsi, hogy ennyit késtem de nem volt időm, és ikhletem sem volt a mostani fejezethez. Hát így sikerült, akinek tetszik annak tetszik, akinek nem, annak nem. ( Hát ezt jól meg mondtam). Szóval köszönöm, hogy ennyien olvassátok, és remélem a látogatók száma is nemsokára eléri az ezret. Nos akkor vágjunk is bele....
A boltban voltam, az új krimi könyveket pakoltam a helyükre, amikor csilingelt a bejárati ajtó és oda kaptam fejemet, megnézni ki lehet az. Leo volt az, aki hatalmas fekete napszemüvegében, és fekete bőrkabátjában feszített. Rám nézett és mosolygott. -Zavarok kisasszony? - lépett oda a létrához amin próbáltam nem leesni míg a könyveket tettem a helyükre. -Dehogy, mindjárt végzek, már csak egy könyv! - kalimpálóztam hátha elérem, de a könyv kiesett a kezemből és lepuffant Leo lába elé. -Elég béna vagy. És az árnyvadászoknak hosszabbak a kezeik. Nőnöd kéne. - Röhögött, és felvette a könyvet és egy ugrással helyre rakta amit én nem értem el. -Elmehetsz ám valahova!? - dörmögtem magam elé, a csodálatos látvány után. -Nos áruld el miért jöttél zavarni? - mondtam neki és közben lefele másztam a létrán. -Csak azt akartam megkérdezni, hogy ebédelnél e velem? Most?! - lépkedett egyik lábáról a másikra a választ várva. -Jó. Úgy is végeztem mára. - Mondtam megadóan magam. -Rendben. Induljunk is. - Karon ragadott és ki húzott a boltból, még egy viszlátot oda dobtam a tulajnak, és már rohantunk is, fogalmam sincs, hogy hova. -Még is hova húrcolászol ilyen tempóban Leonardo? Merda! - üvöltöttem hátha nem húz már mint egy rongyot. (Merda=Picsába) Lefagyott és megállt. - Ne káromkodj Andrea, kérlek. Még hülyének néznek. - Mondta félszegen. -Ó, és talán ha úgy ráncigálsz mint egy rongy akkor nem? - lihegtem. -Jó, bocsi. De sietnünk kel mert négy perc múlva dél és akkor nem lesz szabad helyünk. -Még is hol? - lihegtem. -A Spanyol lépcsőn ebédelünk. - Mondta tömören. -Juuuuj. - Pörögtem fel. Erre a helyre főleg a turisták és a szerelmesek mennek. És ott fogok ebédelni vele? Meg is érkeztünk. A hely egy majdnem százötven lépcsősorból áll. A lépcsők előtt egy pici, több részből álló szökőkút díszeleg, tele delfinnel és kicsi puttókkal. Két oldalt házak veszik körül. Nyáron ezt a halványsárgás márvány sort virágok díszítik, de most fura mód egy sem volt. Leültünk az egyik lépcsősor szélére. Talán a harminchetedik lehetett? Nem számoltam... Leo elment egy büféből dobozos tortellinit venni. Én kértem, hogy ezt hozzon. Tésztát, randin szoktak enni általában. Csendben majszoltuk a húsos tésztát, fejünk felett a Trinitá dei Monti templom. Bevallom nem sokat voltam ezen a helyen, pedig születésem óta itt élek Róma belvárosába. És csodálatos a látvány, és csodálatosan érzem magam azzal a fiúval akibe szerelmes vagyok. -Figyu, mi lenne ha ez lenne az új lógós helyünk? - vetettem oda az ötletet. -Helyes. Én személy szerint imádok itt lenni. - Mondta, és egy szalvétába megtörölte a száját. -Még nem is mondtad, hogy szeretsz itt lenni. - Durciztam. -Sok mindent nem mondtam. - Mondta. -Én se magamról. - Makacskodtam. -De én mindent tudok rólad. Ne. - Emelte fel a kezét. - Nem kell azt tudnod miért. -Ok. - Vágtam le röviden válaszomat. -Most gyere, be kell menünk a szabóhoz. Ismét megragadott és maga után húzott. A lépcső sortól kábé három utcányira egy eldugott kis boltba vezetett, és beléptünk az ajtón. A helyiség nagyon kicsi, és belülről fa beborítású falak vették körül. Minden méteren egy oszlop volt amik tartották az emeletet amin nyilván a gazdára váró ruhák, vagy is inkább öltönyök sorakoztak, csomagolásban. Egy csíkos inges zömök öreg férfi jelent meg a pult mögül, és Leot meglátva fel is rohant egy öltönyért. Leo és én a kasszánál várakoztunk amíg nem jött a férfi. -Tessék fiam itt van, teljesen felújítva. Nem tudom mit csinálhattál vele, de mikor elkezdtük a munkát szörnyű állapotban volt. Mintha átment volna rajta egy traktor. -Szép hasonlat uram, viszont csak annyi, hogy nem bántam jól vele. -Máskor jobban vigyázz rá. Ez Giorgio Armani. Többet ér mint az összes szerved. -Rendben öregapám, még egyszer köszönöm. - Mosolygott Leo. -Ja, és csinoska a barátnője. - Nézett meg engem szemet nem kímélően. -Nem az! - kiáltotta oda, mert mi már az ajtón túl voltunk.
-Még is mi a csudának kell neked most ez az öltöny? - értetlenkedtem. -Mikor legutoljára volt rajtam eléggé tönkrement. Éppen egy Polip démonnal harcoltam és össze tintázta az egészet ráadásul leszakadt az ujja. Elég rosszul festett. -Mikor volt ez? - kérdeztem. -Három évvel ezelőtt. -Király. Már a bölcsiben is halál volt a jeled. - Nevettem. Leo haza kísért, és magára hagyott még mielőtt bármi romantikus történhetett volna.... Éppen köszöntem a földszinten lakó Mrs. Fulviának mikor kirohant és így szólt: -Jött egy leveled édes lányom. Egy fess fiatal barna hajú férfi akarta személyesen átadni, de mondtam neki, hogy nem vagy itthon. -Köszönöm, hogy átvette. Mondott még valamit? -Nem, semmit. Elég óvatos volt. És csokornyakkendőt viselt. -Isten áldja, és jó éjszakát kívánok. - köszöntem el tőle.
Ki lehetett az? Már a kíváncsiság furdalt, hogy ki írt nekem ilyen patináns szép levelet. Levetkőztem rövidnadrág és egy kopott pólóra, és törökülésbe leültem az ebédlőm asztalához. Műanyag kemping székem becsípte a fenekemet, a gatyámmal együtt. -Merda! - mondtam ki elég hangosan, és eszembe jutott a mai nap a közös rohangálással. Egy pohár tej és a sajgó hátsófelem mellett, késsel felbontottam a levelet, és elkezdtem mohón falni a sorokat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése